Eljött értünk a vég
Az álmunk véget ért
Sûrû köd szállt alá a baljós égbõl
Eltakarván minket egymás elõl
Körülöttünk megfagyott a világ
Végtelen pusztákon magányos fák

Érted égjen a máglya
Fényt hozván az éjszakába
Lángjait táplálja tested
Elemészt mindent, mi maradt belõled
Gyûlölet szülte szikra
volt, mi belobbantotta
Vágyaink bennük élnek
Emlékeiddel a semmibe vesznek

Magába rántott az éj
Fekete halálos kéj
Gyönyörûséges tûz
Minden fájdalmat elûz
Kiégeti lelkünkbõl a kínt
Mi élteti e lángoló sírt

Érted égjen a máglya…

Még mindig vágyom utánad
Halálba taszít a bánat
Utoljára ragyogsz fel
Mindent elsöprõ szenvedéllyel

Félelem járja át hangod
Eltorzul gyönyörû arcod
Sikoly tör fel torkodból
Ahogy szén lesz lassan húsodból

Lelked immár szabadon száll
Mint egy fej nélkül zuhanó döglött madár
Alábukik a semmibe
És ott marad örökre

Várj, maradj még, ne vidd el a fényt
Nem akarom, hogy porrá légy
De hamvaid szanaszét hordta a szél
Hajnalra végleg elvesztél

Hódító

Féltve ringatta álmait
Miket hitte, hogy valóra vált
Leigázott mindenkit
Ki útjába állt

Elõtte hevert az egész világ
Megkapott mindent, amit kívánt
Hatalmat, alázatot
De valami mégis hiányzott

Azt teszitek amit én akarok
Csak szolgák vagytok az úr én vagyok
Térdeljetek, imádjatok
Ha ellenálltok, mind meghaltok

Háború az életem
Erõszak, szenvedés tart életben
Mindent, mit elértem
Véres gyõzelem hozta el nekem

Nincs bennem érzelem
Csak üresség lelkemben
Nem félek semmitõl
Senki sincs, ki megöl

Ám egy napon jött egy új hõs
Ki elég erõs volt és bátor
Hogy szembenézzen a zsarnokkal
Kiválva a nyájból
Szíve teli gyûlölettel
Egy szebb jövõ reményével
Megölte a gonosz királyt
Koronája fejére szállt
Dicsõségtõl megrészegülve elvesztette álmait
Öncélúan kergette kicsapongó vágyait
Elõdjéhez híven népét sanyargatta
Míg nem jött egy új hódító, ki õt is eltaposta

Átok

Te, ki azért jöttél világra, hogy az én utamba állj
Azt gondolod, uralkodhatsz, de semmid sincs, mivel hatni tudsz rám
Szánalmas emberi érzelmeid gyengévé tesznek, mint egy kivert kutyát
Ártani próbálsz és nem veszed észre, magad alatt vágod a fát

Hõssé teszel mások szemében
Azzal, hogy gyûlölsz, hogy vesztemre vársz
De aljasságod miatt senki se tisztel
Neked csak megvetés jár

Eltaposlak hitvány féreg
Erõt ad a szenvedésed

Megátkozlak ellenségem
Ezer rontás szálljon reád
Könnyed hulljon, véred folyjon
Örök fájdalom legyen e földi világ

Hallgasd amint bosszúm zaja
Dobhártyádat beszakítja
Törjön csontod szilánkokra
Fulladj bele jeges tóba

Kínok közt fogsz meghalni
Elevenen elrohadni
Elmédet bomlassza méreg
Húsod rágja tengernyi féreg

Nyomorba dönt szavaim súlya
Elsodor a gyász folyója
Szívedben a keserûség tõre
Elmerülsz az ürességbe

A végzet hírvivõit hívom
Hogy átkom megfoganhasson
Jöjjetek Abaddon nevében
Pusztítsátok ellenségem

Tiszta szívbõl rádzúdítom
A pokol összes kínját
Szenvedni fogsz, míg össze nem roppansz
És megtalál a legszörnyûbb halál

Szövegek: Szenti Attila